Britney Spearst beperelte korábbi testőre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Britney Spears korábbi testőre, Fernando Flores azt állítja, hogy az énekesnő drogozott, valamint higiénés állapota sem kifejezetten jó.


A korábban rendőrként dolgozó Fernando Flores pert indított Britney Spears ellen, aki állítólag szexuálisan zaklatta őt, azonban most ismét benyújtott néhány bírósági papírt, amelyekben azzal vádolja őt, hogy drogot fogyasztott, és napokig nem fürdött.
A RadarOnline értesülései szerint Flores állításában megemlíti, hogy az énekesnő gyakran olyan illegális és nem vényköteles gyógyszerek hatása alatt állt, mint a Ritalin, Narcon és a metamfetamin.
„Gyakran mások előtt szellentett, túrta az orrát, és ezután elnézést sem kért. Emellett indokolatlanul hangosan és csúnyán beszélt. Nem fürdött napokig, nem használt dezodort, nem mosott fogat, és nem fésülködött” – nyilatkozta a volt testőr.
Flores – aki 2010 februárjától júliusig állt az énekesnő alkalmazásában – 10 millió dollár kártérítést követel a sztártól, arra hivatkozva, hogy az énekesnő viselkedése következtében elszenvedett lelki károk miatt szorongás, depresszió, illetve álmatlanság gyötri.
Természetesen Britney jogi képviselői már megtették a első lépéseket az ügyben, és pert fontolgatnak a testőr ellen rágalmazás miatt, ugyanis szerintük Flores csak lejáratni szeretné a popcsillagot, és pénzt szeretne tőle.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.