Mitch Winehouse: „Jó éjszakát, angyalom...”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sajtót és a rajongókat nem engedték be a temetőbe, a búcsúzó családot és ismerősöket testőrök védték.
hirdetés
Ma kora délután helyezték végső nyugalomra a szombaton elhunyt csodás hangú énekesnőt. A temetésre az észak-londoni Edgwarebury temetőben került sor körülbelül négyszáz hozzátartozóval, Frank Hellmer rabbi vezetésével. A szertartás során Amy apukája, Mitch Winehouse kiskori történeteket és kedves emlékeket osztott meg a családdal és lánya közeli barátaival.
A felidézést követően a „papa” a következő szavakkal búcsúzott el: „Jó éjszakát, angyalom, aludj jól! Apu és anyu örökké szeretni fog téged.”
A temetésen Amy egyik legjobb barátnője, Kelly Osbourne is részt vett, aki az énekesnő védjegyévé vált méhkasfrizurával jelent meg. Ott volt még menedzsere, dalszövegírója, szóvivője és néhány háttértáncosa is, exférjét viszont nem bocsátották szabadon a temetés idejére sem.
Az apa többek között szót ejtett jövőbeli tervéről is, egy alapítványról, amit Amy után nevezne el, és a kábítószerfüggőknek nyújtana segítséget.
Az utolsó dal, ami a temetésen felcsendült, Amy egyik kedvenc Carole King-száma, a So Far Away volt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.











