Starity

Michael Douglas újra dohányzik?

2011. július 28. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly jelentette be a sztár, hogy torokrákot diagnosztizáltak nála. A betegségből sikeresen kigyógyult, de egy képen úgy látszik, mintha újra dohányozna a színész.

hirdetés
Michael Douglas újra dohányzik?

2010 augusztusában a színész David Letterman műsorában azt mondta, hogy rossz szokása volt a cigizés és az ivás. Ez a két tényező nagyban közrejátszott a rák kialakulásában, amit tavaly diagnosztizáltak nála. Rá egy hónappal azonban a brit Daily Mirrornak nyilatkozott az ügyben, hogy szerinte a stresszes életmód tehet mindenről.

Az biztos, hogy a dohányzás és az alkoholfogyasztás is közrejátszott a betegség kialakulásában, így egyértelmű, hogy fel kellett hagynia e két rossz szokással.

Nemrég viszont Európában nyaralt feleségével, Catherine Zeta-Joneszal, amikor egy paparazzó lefotózta, miközben cigarettához hasonló fehér csíkot tart a szája közelében. A kép egyből a Star magazin címlapjára került, és hasonló reakciót keltett, mint a nemrég megjelent lesifotók, amelyek szintén a yachton készültek. A színésznek azonban minden egyes káros tényezőt kerülnie kellene, így érthető, hogy miért is váltottak ki a képek ekkora visszhangot.


Michael Douglas a Star címlapján

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek