A nők dominálnak a zenében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rihanna szerint ma egyértelműen a nők dominálnak a popzenében, s örül, hogy végre versenyképesebbek lettek, mint a férfiak.
hirdetés
Rihanna nemrég fejezte be Loud turnéját Amerikában. Mint mindig, most sem hallgatta el, mennyire örül annak, hogy ma a nők uralják a zenei világot, ők adnak el több lemezt, nem pedig a férfiak.
A Glamour magazinnak adott interjújában ezt mondta: „Egy állandó csapat vezet most: én, Lady Gaga, Beyoncé... Ki még? Ja, igen, még Kesha.”
„Egyértelműen a nők dominálnak most a zenében, mert mi sokkal versenyképesebbek vagyunk. Úgy gondolom, a zeneipar még sosem volt ennyire izgalmas” – tette hozzá a barbadosi énekesnő.
Társairól és barátságairól ezt nyilatkozta Rihanna: „Minden barátom fiú volt, egészen addig, amig meg nem ismertem Katy Perryt – mintha újra levegőt vettem volna. Alig tudom elhinni, hogy Katy és Lady Gaga kijöttek a kapun, és úgy gondolkodnak, úgy beszélnek, és úgy öltözködnek, ahogy akarnak. Ez fantasztikus!”
Rihanna egyébbként azt is elárulta, hogy szeret sokkolni ruháival, viszont sosem tudna úgy öltözködni, mint Lady Gaga, bár szereti a kihívásokat. A barbadosi énekesnőt nemrég kiválasztották, hogy az Armani új arca legyen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Több beceneve is van.











