Starity

Lady Gaga: „Amy volt az utolsó reményem”

2011. augusztus 04. 13:01   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Edge of Glory énekesnője óriási rajongója volt Amy Winehouse-nak, és azt nyilatkozta, ő volt, akire fiatal korában felnézett, és aki reményt adott neki, hogy ne adja fel – hiszen Gagának nehezen indult be a karrierje.

hirdetés
Lady Gaga: „Amy volt az utolsó reményem”

Lady Gaga – azaz Stefani Germanotta – azok között a milliók között van, akik megsiratták a júliusban elhunyt Amy Winehouse-t. Az énekesnő, aki szerint Amy halála lecke volt a világnak, sokra becsülte a Rehab előadóját, és nagy rajongója is volt.

„Nagyon mélyen érintett a halálhíre – mondta a Lady a Rolling Stone magazinnak. – Csak annak örülök, hogy csodálhattuk, és elmondhattuk neki, mennyire szeretjük, amíg életben volt. Remélem, most, a mennyországban, ahol van, tudja, hogy nagyon szerettük őt.”

Ahogy az Edge of Glory énekesnője belefogott nyilatkozata folytatásába, szemeibe könnyek szöktek.

„Óriási rajongója voltam. Amikor még nem sikerült betörnöm a zeneiparba, ő volt az egyetlen reményem! Senki nem tudta, ki vagyok, nem voltak rajongóim, sem szerződésem. Bárki, akivel találkoztam, azt mondta, nem vagyok elég csinos, és túl mély vagy furcsa a hangom. Sehova nem akartak szerződtetni. És ekkor megláttam Amyt a Rolling Stone-ban, és elmentem egy koncertjére, ahol élőben énekelt. Emlékszem, hogy azt gondoltam, »Őt mégis sikerült szerződtetni valahova«...”

A szupersztár azért látta Amyt az utolsó reményének, mert amikor rá gondolt, úgy érezte, nincs egyedül, mert ő is annyira más, különleges. Szerinte kolléganője sokkal jobbat érdemelt volna, mint amit az emberek adtak neki. Reméli, hogy a világ tanul ebből a leckéből, mert ez nem olyan dolog, amiből Amynek kell tanulnia – hanem amiből a világnak kell.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek