Szabadságra megy Sam Worthington
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Elege lett Sam Worthingtonnak a színészkedésből, ezért néhány évre eltűnik a filmiparból.
hirdetés
Szünetet tart az Avatar sztárja – annak ellenére, hogy karrierje igencsak felmenőben van. Az elmúlt négy évben Sam tíz filmet készített, s épp emiatt döntött úgy, hogy szabadságot vesz ki.
A színész kezd besokallni a folyamatos forgatásoktól, és szeretne egy kis időt fordítani hobbijaira, valamint szeretné meglelni önmagát.
„Négy éve nincs megállás. Most itt az ideje élvezni a munkám gyümölcsét. Nem hiszem, hogy sokáig fog tartani a pihenő, de mindenképpen szükségem van rá – nyilatkozta a 35 éves színész, aki azt is hozzáfűzte, elege van a robotolásból. – Nem volt olyan nap, amikor ne forgattam volna. Gyakorlatilag pénzt pisilek, így azt hiszem, kell egy kis szabadság.”
Worthington azt is elmondta, sokszor előfordult, hogy 24 órából 18-at töltött forgatással, hetente pedig gyakran hat napon keresztül dolgozott az aktuális stábbal.
A színésznek azonban nincs túl sok oka a panaszra, hiszen filmjei kapcsán egyre több és több rajongót szerez. Jelenleg Drift című filmjén munkálkodik, míg a Titánok haragjának forgatásai befejeződtek. Utóbbiban újra együtt dolgozott Liam Neesonnal, Rosamund Pike-kal és Toby Kebbell-lel is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











