A sellőlányból vámpír lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A H2O Sellőmesék sorozatból megismert Claire Holt is szerepel a nagy sikerű The Vampire Diaries következő évadjában, amely szeptemberben kerül bemutatásra.


A H2O: Just Add Water sorozattal ismertté vált Claire Holt, úgy tűnik, jól döntött, amikor elhagyta az uszonyát, és új vizekre evezett. Két filmszerepet is kapott, majd feltűnt a Pretty Little Liars című ABC-sorozatban, és most ő is leigazolt a The CW csatornához, akárcsak egykori sellő kolléganője, Phoebe Tonkin.
A 23 éves színésznő napjaink egyik legsikeresebb sorozatában, a The Vampire Diariesban újra természetfeletti lény bőrébe bújhat, és nem is akárhogyan. Az ausztrál szépség Stefan Salvatore egyik régi nagy szerelmét, Bexet fogja megtestesíteni. A karaktere főként visszaemlékezésekben fog feltűnni, de megjelenése valószínűleg a jelenben is felkavarja majd az állóvizet.
Még nem lehet tudni, mit rejt a sorozat új szezonja, de a készítők ígérik, hogy most sem tudjuk majd levenni a szemünket a képernyőről. Addig is itt van nekünk a magyar verzió, minden péntek este az RTL Klub műsorán.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.