Elmarad az idei Megasztár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mégsem indul el idén a Megasztár hatodik szériája. Hiába mentek el több százezren a válogatásra, a műsor nem lesz látható a TV2 képernyőjén.
hirdetés
A felhívás nyár elején robbant be a köztudatba, miszerint új zsűritagokkal és hihetetlen arcokkal jelentkezik a Megasztár 6. Ám mostanra a jelentkezők álma kudarcba fulladt, hiszen mégsem válhat valóra az életcéljuk.
A műsort kicsit fényesebbé szerették volna tenni: a beválogatott versenyzők nagyobb tétért küzdhettek volna, valamint a középdöntőbe is jóval kevesebben juthattak volna be. Noha az első válogatás már lezajlott, a műsor mégis elmarad.
A döntés oka egyszerűbb, mint hinnénk: a csatorna sokkal inkább nyitott az új dolgokra, így a soron következő műsorokra és valóságshow-kra összpontosít.
„A következő időszakban az új valóságshow-ra, az ÖsszeEsküvőkre koncentrálunk. A különleges izgalmakat tartogató reality napi összefoglalókkal, látványos showműsorokkal és késő éjszakai kiadásokkal kerül képernyőre, emellett pedig jön a Jóban Rosszban dupla részekkel, és visszatér Hajdú Péter is a Frizbivel” – nyilatkozta a TV2 műsorigazgatója a Blikknek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











