Völgyesi Gabi babát vár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Unique énekesnője januárra várja a picit, de még nem tudja, milyen nemű lesz.
hirdetés
Gabira élete legboldogabb hónapjai várnak, hiszen párjával, Kovacsics Ádámmal első gyermeküket várják. A pici valószínűleg csak januárban születik meg, de addig Gabira újabb kihívás vár: szakvizsgája lesz. A 34 éves lány a Unique mellett ugyanis jogászként is dolgozik.
„A terhesség első három hónapja eléggé megviselt, nagyon fáradékony voltam, de szerencsére nem gyötörtek a rosszullétek. A tanulást és a munkám elvégzését viszont igencsak megnehezítette, hogy folyamatosan tudtam volna aludni, és ez még most is rám tör olykor. Napi egy kávét ugyan megengedek magamnak, mert muszáj, hogy felkészüljek a vizsgákra, de feleslegesen nem szeretném megdobogtatni a kisbaba szívét” – árulta el a Blikknek Gabi.
A pár egyelőre nem tudja a baba nemét, kedvese, Ádám biztos benne, hogy kisfiú lesz. Gabiék persze már a neveken is gondolkodtak. Tetszik nekik a Noel és a Dorián, ha pedig kislány lenne, a Johanna és az Olívia kerülne szóba. A házasság azonban Ádám és Gabi közt még várat magára, ugyanis azt vallják, a kapcsolatuk papírok nélkül is tiszta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.













