Goran Višnjić ősszel ismét a képernyőn
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vészhelyzet Kovač doktorát 9 évig alakító horvát színész, Goran Višnjić négyepizódos vendégszereplés erejéig idén ősszel visszatér az amerikai tévéképernyőkre.
hirdetés
Az NBC amerikai tévécsatorna egyik új sorozatában, a Pan Amben egy szexi délszláv emigránst alakít majd, aki a kelet-európai hazája iránt érzett hűség, valamint a Nyugat kínálta szabadság és lehetőségek megragadása között őrlődik.
A sorozat az 1960-as évek Amerikájában játszódik, amikor a repülés még fényűzésnek számított, s az azóta legendássá vált hatalmas légitársaság, a Pan American World Airways pedig fénykorát élte. A szeptember 25-én debütáló dráma az ott dolgozó stewardessek és jóképű pilóták mindennapjait mutatja be. A főszereplők sorában megtalálható többek között Christina Ricci és Mike Vogel is.
Gorannak a Vészhelyzet óta nem ez lesz az első tévés vendégszereplése, hiszen tavaly decemberben feltűnt a Leverage című sorozat duplarészes évadfináléjában – egy nemzetközi bűnöző, Damien Moreau szerepében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











