Fluor kiakadt Dér Heniékre
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fluor őszintén elmondta véleményét a Sugarloafról és énekesnőjükről, Dér Heniről.


Megjelent a Sugarloaf vadonatúj videoklipje, amely a Szervusztok celebek című dalhoz készült. A kisfilmben Bakáts Tibort, VV Évát, Alekoszt, Dundikát, SP-t és Fluort is kiparodizálják.
Fluor a látottak alapján nem rejtette véka alá véleményét, amit a Twitteren osztott meg a követőivel.
„páran félreértettek. továbbra is tisztelem a sugarloaf-ot, csak ezt a celebes dolgot szerintem most rossz oldalról fogták meg. nem célom, hogy most bárki a táboromból emiatt ellenük forduljon, akkora súlya alapból nincs a dolognak – írta, majd egy másik bejegyzésben folytatta. – minden tiszteletem a sugarloaf-é, de ha versengeni kéne, dér heni hatszor inkább celeb, mint én. eszembe nem jutna például „tere-fere party-s” képeket rakni a blogomra, nem vállalok pénzért nem zenei produkciót, nem fetrengtem a sárban az „Ezek megőrültek” nevű műsorban, amit egyébként megélhetési celebek idénymunkájának is neveztek, plusz a „CELEB vagyok, ments ki innen” is kimaradt/kimaradna, bármennyit is kínálnának érte (heni mindkettőben szerepelt). ez a keseredett zenészduma, hogy amiben nincs élőhangszer, az nem zene, meg elég kellemetlen 2011-ben. üdv a huszonegyedik században! :) nem tehetségkutató miatt robbantam be, és nem produktum nélkül váltam híressé, úgyhogy a legkevésbé érzem érdemtelennek azt, ami velem történik. egyébként érdekes, hogy mindig azok támadják a legjobban ezt a celeb dolgot, akiknek jó kapaszkodót jelent. :) nyilván a „celebekről” nekem is megvan a véleményem, ahogy magamat sem tartom annak, ezért sem értem a szerepem az új klipben. pedig a ragga II-t, meg a fevert tökre szeretem tőlük. nem haragszom, szimplán csak nem értem. heni szimpi csaj, de ez most nem jött át. ha valaki nem értené, miről beszélek, erről: http://youtu.be/VLM2hw-aGa4”
Heniék egyelőre nem kommentálták a történteket.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nagyon jól nézett ki.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Kiakadt egy kommenten.
Nagyon egymásra találtak.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Így ragyogtak a sztárok.
Kiderült, miért döntöttek így.