Megjelent David Guetta új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia lemezlovas ötödik stúdióalbuma augusztus 26-án jelent meg Nothing but the Beat címmel.
hirdetés
David Guetta nagy sikerű One Love című albuma után két évvel érkezett meg legújabb lemeze, a Nothing but the Beat. Az album augusztus 26-án jelent meg hivatalosan több országban is, de az interneten – ahogy a legtöbb lemez – hamarabb kiszivárgott.
Az albumról eddig két kislemez jött ki. Az első a Nicki Minajzsal és FloRidával közös Where Them Girls At, ami május 2-án érkezett. A második pedig a Taio Cruzzal és Ludacrisszel közös Little Bad Girl lett, ami június 27-én látott napvilágot. Mindkét kislemez nagy sikereket ért el, és videoklip is készült hozzájuk. A lemez harmadik single-je az Usher közreműködésével készült Without U lesz majd, melynek már leforgatták a kisfilmjét július végén. A korong megjelenése előtt, az album előfutáraként három promóciós kislemez érkezett, a Titanium, a Lunar és a Night of Your Life.
A francia lemezlovas legújabb albumán olyan előadók működnek közre, mint Nicki Minaj, Chris Brown, Usher, Jessie J, Akon, Sia Furler, Timbaland, Jennifer Hudson, Taio Cruz, Afrojack vagy Lil Wayne. A lemez zenei stílusai között ott van a pop, a hiphop, a dance és a house is. A Nothing but the Beat valószínűleg elődjeihez hasonló sikereket fog elérni, amit az albumon közreműködő nevek is garantálnak.

A lemez hivatalos borítója
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Több beceneve is van.











