Ashlee Simpson vissza akarja kapni exférjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő vissza akarja kapni exférjét, Pete Wentzet, akitől fél éve vált el.
hirdetés
Ashlee Simpson és Pete Wentz válását idén februárban mondták ki, ám a kétéves Bronx édesanyja szeretné újraegyesíteni a családot.
Ashlee egy ismerős szerint folyamatosan hívogatja Pete-et, már többször elmondta neki, hogy mennyire hiányzik, és szeretné visszakapni őt.
A 26 éves énekesnő ugyan Vincent Piazzával randizik, de ez egy cseppet sem zavarja a Pete-tel való újraegyesülés kérdésében. A szőkeség nagyon elszánt: már nővérétől, Jessicától is kért tanácsot, hogy mitévő legyen. Azonban egy másik, Wentzhez közel álló forrás szerint az énekesnő csak hiú ábrándokat követ, hiszen szerinte sosem fogja visszakapni Pete-et. Ahogy fogalmazott, ő már egy jobb helyen van, nincs szüksége exnejére.
Az egy dolog, hogy a felnőttek miként döntenek és miként viselkednek, azonban azzal – úgy tűnik – nem nagyon foglalkoznak, mi lesz a pár közös gyermekével. A válást Ashlee indította el, és kisfiuk felügyeleti jogait is kérte.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
Kicsit rosszul jött ki a nyaralási fotók időpontja.
Meglepő posztot osztott meg.
Elárulta, miért érzett így.
Magyar tervezőzől választott.
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Végre megkapta, amit szeretett volna.
Kb. 20 év van kettejük közt.













