Starity

George Michael Budapesten koncertezik

2011. augusztus 27. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

George Michael nagyzenekari kísérettel ad fergeteges koncertet a magyar fővárosban.

hirdetés
George Michael Budapesten koncertezik

Sting után az egykori Wham! együttes frontembere, az azóta szólóban is óriási karriert befutott George Michael is nagyzenekari kísérettel indult turnéra. Az énekes 2008 óta nem lépett fel Európában, most azonban Symphonica névre keresztelt koncertsorozatával újra meghódítja az öreg kontinens legnagyobb arénáit.

A világszerte elismert énekes és dalszerző élete eddigi legnagyobb szabású turnéjára indul, melynek során harmincéves karrierjét felölelve igyekszik legismertebb slágereit előadni nagyzenekar kíséretével. A koncertsorozat különlegessége, hogy saját szerzeményei mellett néhány zenésztársa remekműveit is megszólaltatja a nagyérdemű előtt.

Az énekes korábban a BBC Radio Four egyik műsorában, a Desert Island Discsben (melyben a sztárokat arra kérik, válasszanak nyolc dalt, amelyet egy lakatlan szigetre magukkal vinnének) kedvenc dalai közé sorolta Amy Winehouse slágerét, a Love is a Losing Game-et, melyet legújabb turnéján előad, ezzel is tisztelegve a nemrég elhunyt dzsesszénekesnő emléke előtt.

A koncertkörút augusztus 22-én kezdődött a prágai Állami Operaházban, Magyarországon pedig szeptember 19-én látható majd a Papp László Sportarénában. Kizárólag ülőjegyek kaphatók a Live Nation és a TicketPro oldalán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek