2013-ban jön az első 3D-s sorozat?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia Canal+ csatorna angol nyelvű történelmi témájú sorozatot indít Pharaoh (Fáraó) címmel, amely terveik szerint 3D-ben lesz forgatva.


Alig néhány hete az HBO állt elő az ötlettel, hogy forgassanak le egy 3D-jelenetet a True Blood – Inni és élni hagyni stábjával, ami természetesen nem került adásba, csupán próbának szánták. A csatorna és a sorozat készítői szerint nagyszerűen sikerült, és élmény volt kivitelezni, s szövögették tovább a terveiket a sorozatos jövő felé. Mint most kiderült, a nagy sikerű, minőségi, amerikai kábelcsatorna lemaradt egy náluk sokkal kevésbé ismert európai kábeladó mellett.
A Canal+ csatorna berendelte a pilotot a Pharaoh című sorozatból, mely a XVIII. dinasztián (Nofertiti, Tutanhamon, Thotmesz stb.) fog alapulni, mikor Egyiptomot az a csapás éri, hogy uralkodójuk távozik az élők sorából. Két lehetséges jelölt van fáraónak, az egyikőjük III. Thotmesz, akiből a történelem során az egyik legnagyobb egyiptomi hódító vált; a másik pedig a mostohaanyja, Hatsepszut királynő, az egyik legbefolyásosabb nő Egyiptomban. Lesznek tolvajok, katonák, papok, szolgák, és a sorozat alapjául szolgál az árulás, a szövetségek, a vér, a szex, a dráma, az intrika, a romantika, így joggal hihető, hogy a sorozat leginkább a Róma, Spartacus, Tudorok minőséget szeretné elérni, amiben persze közrejátszik történelmi volta is. A produkció angol nyelven lesz leforgatva.
A sorozat készítői tapasztalt írók: a pilotot John Milius és Daniel Knauf írták – az előbbi a Róma készítője volt, valamint nevéhez fűződik a Piszkos Harry, az Apokalipszis Most és a Conan, a barbár is –, az utóbbi pedig a Vándorcirkusz sorozat megteremtője volt. Mindkettejük neve köthető az HBO-hoz, hisz sorozataik ott futottak be, így azért az HBO neve sem marad ki a sorozat történetéből. A szereplőválogatást mostanság kezdik meg. Miután Daniel Knauf találkozott a francia írókkal, s mivel Marokkóban fogják forgatni a jeleneteket, a francia csapat már tárgyalt a marokkói stábbal a helyszínek vonatkozásában. A sorozat megvalósítását 2013-ra ígérik.
A Pharaoh-t 3D-ben fogják forgatni, így ez lesz az első sorozat, amelyet ezzel a technológiával vesznek fel. Ám e technika rengeteg pénzbe kerül, ami természetesen más területekről veszi majd el a zöld hasút, ami lehet, hogy esetleg a szereplőgárda rovására megy majd. Ez sajnos oda is vezet, hogy a csatorna (és két csatlakozó befektetője, egy olasz és egy közép-kelet-európai adó) megszámlálhatatlan pénösszegeket fog beleölni, ami nem biztos, hogy visszatérül számukra a későbbiekben, hiszen még ha aránylag jó is lesz a nézettség, nem hoz majd annyit a kasszára, így megbukhat a projekt. Azt is számításba kell venni, hogy a legtöbb háztartásban nincs 3D-s tévékészülék, továbbá rengetegen panaszkodnak arra, hogy az ehhez szükséges speciáli szemüvegben tévét nézni nem a legnagyszerűbb élmény – sokan fejfájással is küzdenek ilyenkor. Jelenleg elképzelhetetlen lenne ez a helyzet, de talán a csatorna ennyire biztos abban, hogy két év alatt sikerül elegendő háztartásba betelepíteni a 3D-technológiával rendelkező készülékeket.
Ha útközben nem hasal el a projekt, akkor idővel meglátjuk, mi valósul meg a Pharaoh-ból.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.
Váratlan bejelentést tett.