Scary Spice ismét anya lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mel B és producer férje még márciusban erősítették meg a hírt, miszerint első közös gyermeküket várják idén augusztusra. Az énekesnő tegnap hozta világra férjével első közös gyermekét, egy kislányt.
hirdetés
Emma Bunton és Victoria Beckham után, akik idén májusban, illetve júliusban ismét anyai örömök elé néztek, most Melanie Brown hozta világra újszülött gyermekét. Szeptember 1-jén Los Angeles városában megszületett az énekesnő és férje, Stephen Belafonte első közös gyermeke, egy kislány, aki szüleitől a Venus Andrea Storm nevet kapta.
Mel B ma reggel erősítette meg a hírt a People-nek, miszerint megszületett férjével első közös csemetéje. Az énekesnő Twitter-oldalán a következőket írta: „A babánk végül megérkezett. Stephen közel volt az ájuláshoz, Phoenix sikoltott örömében, a baba pedig bámulatos.”
A sztár szóvivője azt is elmondta a magazinnak tett nyilatkozatában, hogy a mama és a baba is jól vannak, egészségesek és boldogok.
A tegnap született kislányon kívül Mel B-nek van egy 12 éves lánya, Phoenix, egy 4 éves kislánya, Angel, filmproducer férjének pedig egy 6 éves lánya, Giselle.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
Nem igazán sikerült a szervezés.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
A színésszel 2010-ben váltak el.
Brutális gyilkosság történt.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nemrég házasodtak össze.











