Így nézz filmeket!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közvélemény-kutatást végeztünk a témában a fiatalok körében, és rengeteg hasznos tanáccsal láttak el minket. Ezeket most megosztjuk veletek is.
hirdetés
Megkérdeztük néhány embert, szerintük hogy a legjobb filmet nézni. A válaszok között segítőkész tanácsok, vicces és meglepő élmények voltak. Ezek közül válogattunk néhányat.
„Ha romantikus filmet nézel, kapcsold le a villanyt, és valami hangulatos fény legyen a szobádban. Én a rózsaszín lávalámpámat szoktam olyankor bekapcsolni. Az ágyad telerakod párnákkal, és helyezd magad kényelembe köztük! Így könnyebb beleélned magad a filmbe és a főszerepló bőrébe egyaránt. Még hatásosabb, ha van valaki, akit igazán szeretsz, és ott van veled, együtt nézitek a filmet” – mondta egy lány a barátjával.
„Ha horrorfilmet néznél, szívesen adhatok pár tippet, hogy a legunalmasabb filmtől is rettegj. A titka egyszerű. Varázsold ijesztővé a szobád. Először is, ha rend van, fokozza az izgalmat (az okot ne kérdezd), mindenképp sötétíts be, húzd be a függönyt úgy, hogy az utcáról egy kis fény szűrődjön be! A lakásban lévő teljes csendnek köszönhetően még nagyobb lesz a feszültség. Ne hagyd, hogy bármi is elvonja a figyelmed! Próbáld meg beleképzelni magad a történetbe! Mi ezt tettük a haverokkal. Egy hétig nem mertünk aludni egy olyan filmtől, amit már hétszer láttunk. Remélem, neked is beválik” – mesélte tanácsait hosszasan egy 25 éves horrorfan.
„Ha akció-, vagy kalandfilmet nézel, a lényeg az, hogy legyen elég fantáziád, és el tudd hinni a leglehettetlenebbet is. Hagyd, hogy feltöltsön adrenalinnal a film. Nekem szerencsére van elég fantáziám. A film felénél úgy beleéltem magam, hogy amikor a főhős lihegett, mert elfáradt, én is lihegtem vele” – osztotta meg tapasztalatait egy lány.
„Erről a kérdésről eszembe jut egy vicces sztori. A srácokkal kimentünk az erdőbe sátrazni. Vittünk egy laptopot is, és megnéztünk egy állati filmet, majd nem mertünk aludni. 25-en voltunk, és úgy paráztunk, hogy hét sátorba zsúfolódtunk. Nagy nehezen sikerült elaludnunk. Kis idő eltetltével vonyítást hallottunk, azt hittük, hogy egy farkas van a közelben. Közeledett. Ott lihegett a sátrunk mellett, majd egy váratlan pillanatban berontott a sátorba. Még életemben nem láttam ennyi srácot így üvöltözni. Mindenki beparázott. Én meg dőltem a nevetéstől. Mert a kutyám volt az. Elszökött, és utánunk futott” – meséli nevetve egy csapat srác.
Mindenkinek megvan a saját módszere a filmnézésre, de ahogy láthatjuk, néhányan igen egyedi szokásokkal is rendelkeznek. A mi tippünk az, hogy a filmeket próbáljátok meg olyan helyen nézni, ahol a kép- és hanghatásai a legjobb élményt tudják nyújtani. Ehhez a legmegfelelőbb a mozi, de ha mégis otthon maradnátok, semmiképp se rossz minőségű, internetről letöltött, mozis hanggal felvett kalózkópiát válasszatok.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











