Művészet vagy ízléstelenség?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy Los Angeles-i férfi többek között gyógyszerekből, édességből, valamint sminkfelszerelésekből készítette el a legismertebb sztárok portréit.


A művészet nem ismer határokat – szokták mondani. Ezért el is hoztuk a legújabb bizonyítékot arra, hogy a mondást még véletlenül se lehessen megcáfolni. A lentebb látható alkotásokat egy Jason Mercier nevű Los Angeles-i, magát művésznek nevező férfi készítette. Elmondása szerint Amy Winehouse halála ihlette meg, ezért elsőként az ő portréját készítette el, több mint 5000 darab kapszulából.
Ez a „megtiszteltetés” nemcsak Amyt érte, hanem több, korábban elhunyt sztárt is, mint például Michael Jacksont és Heath Ledgert. A művészlelkű Jason az előbbi nevek mellett megalkotta Courtney Love és Kelly Osbourne portréját is. Ezek szintén gyógyszerekből készültek. Hozzájuk azért a gyógyszert választotta alapanyagként, mert életük valamely szakaszában mindegyiküknek köze volt a gyógyszerekhez vagy a drogokhoz.
Azonban a fantáziadús Mercier igyekezett minden, a környezetében megtalálható kacatot felhasználni. Így aztán minden egyes „szerencsés kiválasztott” a saját gyenge pontjával, vagy a leginkább rá jellemző dolgokkal szembesül a portréja láttán. A humorista Rosie O’Donell a túlsúlya miatt édességekből készült el, míg Mariah Carey sminkfelszerelésekből. A kivétel talán Kim Kardashian, ugyanis nem tudni, hogy ő miért édesgyökérből készült. De amikor a Hello Kitty-s cuccokból készült Hello Kittyre nézünk, az az érzésünk támadhat, hogy erősen túl lett adagolva a cukiság. Természetesen Lady Gaga sem maradt ki – mert tudjuk, hogy ahol az ő neve nincs megemlítve, az szinte nem is számít –, aki elektronikus alkatrészekből tevődik össze. Talán a nyershús találóbb lett volna.
Az, hogy mindez művészetnek számít-e, csak nézőpont kérdése. Az alkotó szerint az, de a rajongók minden bizonnyal nem nézik túl jó szemmel, hogy egy-egy kép olyan anyagból készült el, ami esetleg az adott sztár halálát is okozhatta.
Végül pedig lássuk a remekműveket:
Amy Winehouse
Kelly Osbourne
Michael Jackson
Heath Ledger
Courtney Love
Barack Obama
Rosie O’Donnell
Mariah Carey
Pink
Kim Kardashian
Taylor Swift
Lady Gaga
Hello Kitty
A fenti nevek mellett még olyan sztárokról készült hasonló alkotás, mint Tina Fey, Anna Nicole Smith, Chris Rock, Donald Trump, Faye Dunaway, Mary-Louise Parker és Nicolas Cage.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.