Starity

Érezd magad úgy, mint egy űrhajós

2011. szeptember 08. 08:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ebben az évben a Simple Plan már két kislemezzel örvendeztette meg rajongóit, az előbbit Can't Keep My Hands Off You címmel még márciusban, az utóbbit Jet Lag néven áprilisban adták ki.

hirdetés
Érezd magad úgy, mint egy űrhajós

Most pedig úgy tűnik, hogy hamarosan megjelenik az album negyedik dala, az Astronaut videoklipje.

A srácok a klip készítését még augusztus elején megkezdték, de az állandó fellépések mellett kevés időt tudtak fordítani a felvételekre, illetve Pierre hirtelen jött betegsége miatt is csúsztak a munkálatok.

A videó közelgő megjelenésével kapcsolatban már másfél-két héttel ezelőtt megkezdődtek a spekulációk, most viszont már egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy az Astronauthoz készült kisvideót napokon belül mi is megtekinthetjük a banda hivatalos VEVO-oldalán.

A zenekar alapítója és dobosa, Chuck Comeau ugyanis néhány nappal ezelőtt saját Twitter-oldalán a következőket írta: „Van egy olyan érzésem, hogy az Astronauthoz készült videó hamarosan megjelenik. Ki izgatott már?” – mondta Chuck.

Az új videoklip kárpótlás lehet azon rajongók számára, akik előtt idén nyáron nem léphetett fel a Simple Plan Pierre súlyos hangszalaggyulladása miatt. A koncertek pótlását egyébként jövő márciusra tervezik.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek