Lady Gaga hatalmasat zakózott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már mindenki megszokhatta, hogy a divat- és popikon általában saját stílusa szerint válogatja a ruháit. Már pedig Lady Gaga stílusa elég meredek - most próul is járt miatta, amikor hatalmasat esett gólyalábain egy reptéren.


Ha Lady GaGa nevét halljuk, többnyire - a divatos és hihetetlen menő zenéje mellett - észbontó ruhakollekciói, egyedi kreálmányai jutnak az eszünkbe. Többször is előfordult már az énekesnővel, hogy az öltözködése miatt bajba került, de úgy látszik nem tanul a hibájából - tegnap ugyanis alkalma volt közelről is megnézni a Heathrow-i repülőtér aszfaltját.
Fekete cuccban, rövid hajjal és hatalmas cipőkkel lépett ki 23-án az énekesnő a London melletti AirPort-ról, de nem sokáig ballaghatott nyugodtan, ugyanis a paparazzók mellett a cipője is okozott némi kellemetlenséget: Gaga egyensúlya kibillent, majd rövidesen már a járólapon kötött ki. A fotósok mindezt természetesen azonnal meg is örökítették, nem sokkal később pedig már mindenki megcsodálhatta a 'Poker Face' énekesnőjének bravúrját.
Azért reméljük, hogy Gagának nagyobb baja nem esett, ugyanis mostanság gyakorta szenved túlhajszoltságban és kimerültségben is. A popdíva november 7-én hazánkba is ellátogat "The Monster Ball Tour - Starring Lady Gaga" nevezetű világkörüli turnéjával, mely egészen 2011. április 18-áig tart majd.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.