Elkezdődött a Jersey Shore 4. évadja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sikeres amerikai reality folytatása tegnap este indult az MTV csatornán. A mostani évadot Olaszországban vette fel az összeszokott csapat.
hirdetés
Tegnap sokan ültek le a tévé elé nagy izgalommal, hiszen elindult a sikeres amerikai reality folytatása, a Jersey Shore negyedik évadja!
A már jól összeszokott, nyolc emberből álló csapat egy kicsit kizökkent a mindennapokból, és újra forgatni kezdtek. A mostani évadnak azonban különlegesebb helyet szántak New Jersey-nél és Miaminál: itáliai gyökereikhez illően Olaszországba költöztek ki pár hétre.
Természetesen a balhék, a kavarások, a bulik, az alkohol és az utálat ebből az évadból sem fog hiányozni. Nehezebb volt idén a szereplőknek, hiszen ha nagyon összekaptak lakótársukkal, nem tudtak pár napra hazaugrani, míg csillapodnak a kedélyek, hanem magukban kellett lerendezni a konfliktusokat.
A negyedik évadot meglepően hamar elkezdték sugározni Magyarországon, hiszen máskor több hónapot kellett várni rá, most azonban csak pár nappal csúszott a magyar premier.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
A színésszel 2010-ben váltak el.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Nemrég házasodtak össze.
Utólag kivágta a jelenetet.
Brutális gyilkosság történt.
Újabb kalamajka az ügyben.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Nagyon sokat edzett a filmre.











