Amy Smart férjhez ment
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pillangóhatás főszereplőnője, Amy Smart szombaton feleségül ment párjához, Carter Oosterhouse-hoz a férfi szülővárosában.


Az Us Weekly értesülései szerint a 35 éves színésznő, Amy Smart – aki többek között a Cool túra, a Pillangóhatás és a Felpörögve című filmekből lehet ismerős – szeptember 10-én, szombaton feleségül ment vőlegényéhez, Carter Oosterhouse-hoz. A lagzit a vőlegény szülővárosában, a michigani Traverse Cityben tartották 215 vendég jelenlétében.
„Annyira izgatottnak és boldognak érezzük magunkat, hogy a családunkkal és a barátainkkal ünnepelhetünk ezen a boldog napon” – nyilatkozta az ifjú pár.
A helyszínválasztást pedig a következőképpen indokolta Amy: „Carter innen származik, és a szüleim is itt élnek. Ez a második otthonom, gyerekkoromban sok időt töltöttem itt.”
A színésznő és a tévés ezermester 2010 novemberében kezdett el találkozgatni egymással, és igyekezték elkerülni a nyilvánosságot egészen januárig, amikor beismerték, hogy egy párt alkotnak. Majd pár hónappal később, áprilisban az eljegyzésről szóló pletykákat is megerősítették.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.