Sebastián Zuritát David Zepedára cserélték
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sólo tengo ojos para ti című sorozat férfi főszereplőjét David Zepedára cserélték.


A Sólo tengo ojos para ti című telenovella két főszereplője Angelique Boyer, a Teresa főhősnője és a Szerelem nevében sztárja, Sebastián Zurita lett volna. A Vad szív című sorozatban már játszottak egy párt, ami végül igazi kapcsolathoz vezetett. Majd a Sólo tengo ojos para tiben együtt kellett volna szerepelniük, ám a producerek úgy döntöttek, hogy a főhős David Zepeda lesz inkább.
A Televisa egy bennfentese, akinek több információja beigazolódott, azt állította, hogy maga Boyer volt az, aki kérte, hogy ne kelljen exével forgatnia, és szólt Jorge Eduardo Murguíának, akinek a szava döntött a kérdésben. Így Zuritát kitették a forgatások megkezdése előtt egy héttel.
Arról eddig nem volt szó, hogy a Rebelde Victoriája választotta volna Zepedát. Valószínűbb, hogy Murguía döntött mellette. Davidnak ez már ebben az évben a második, hogy az utolsó pillanatban happol el főszerepet. A La fuerza del destino című sorozat a másik, ahol Gabriel Sotót fosztotta meg Ivan karakterétől.
Zurita leváltása azért is meglepő, mert ő volt az első biztos szereplő, akihez igazították a többieket.
A Zepeda–Boyer páros viszont nemzetközileg is sikergyanús. David a Csábítás földjének, a Kettős játszmának, illetve az imént említett La fuerza del destinónak köszönhetően vált nagyon kedveltté. Angelique pedig ezzel a húzásával megmutatta, hogy az egykori karaktere, a keverőgép Teresa nagyon közel áll hozzá az életben.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Együtt érkeztek egy eseményre.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Továbbra is viharos a kapcsolatuk.