VV5: ismét szőke cicababa került be a villába
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Újabb Barbie-babával gyarapodott a luxusbörtön. Csütörtök este a nézők a valóságshow egyik legfontosabb szereplőjéről döntöttek, aki izgalmassá teheti a műsort.
hirdetés
Kinga, Reni és Viki a cselszövők kategóriában mérkőztek meg egymással, és egyikük sem riad vissza, ha bosszuállásról van szó. A hármas – és korántsem csendes – csatából végül az anyagi jóléthez szokott, elkényeztetett Barbie-baba került ki győztesként, aki a műsor kezdete óta vezetett a szavazásban, és ezt a végére is megtartotta.
Az biztos, hogy nem szenved önértékelési problémákkal, ugyanis elmondása szerint azért fog ő nyerni, mert nemcsak bájos, cuki és szép is, de úgy fogja villatársait manipulálni, hogy a végén ő kerüljön ki győztesként. VV Kinga a cselszövők cselszövőjének tartja magát, aki egy atombomba lesz a villában, és kész kést szúrni lakótársai hátába.
Taktikáját már a beszavazóshow-n megmutatta, és nem rejtette véka alá véleményét a kedden beszavazott Seherezádéról sem, aki szerinte álszent és kétszínű.
A cselszövők és az összeférhetetlenek a műsor gerincét is képezhetik, hiszen ők tehetik izgalmassá a show-t, akik sunyi trükkjeikkel és jól megtervezett stratégiáikkal felülkeveredhetnek lakótársaikon.
Az eddigi beszavazottak szombaton költöznek be a megújult villába, de holnap és holnapután további lakók csatlakoznak hozzájuk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











