Ian Somerhalder rendezőnek áll?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vámpírnaplók sorozat szexi rosszfiúja bevallotta, hogy szívesen kipróbálná magát a rendezői székben.


Ian Somerhalder, úgy tűnik, nem elégszik meg azzal, hogy színészként és modellként befutott. A The Hollywood Reporternek őszintén elmondta, hogy érdekelné a rendezés, bár ez még a jövő zenéje. Néha már érzi, hogy jobb lenne neki a háttérben, mint a refelktorfényben, hiszen ő sem lesz már fiatalabb.
„Ha már kicsit idősebb leszek, le akarok lassítani, és családot szeretnék. Nagyon sok időt töltök a forgatásokon. Csodálatos, amikor egy rendező és egy színész megérti egymást, és minden úgy történik, ahogy megálmodták. Jelenleg még nem érzem úgy, hogy készen állok a rendezésre, de pár évad múlva le fogok ülni beszélgetni Peter Rothtal, és ha ő is belemegy, akkor ki tudja. Szívesen kipróbálnám magam” – vallotta be a színész.
Jelenleg azonban még Damon Salvatoreként varázsolja el a nézőket a Vámpírnaplók harmadik évadjában, amely ismét tele lesz váratlan és kiszámíthatatlan fordulatokkal. Ian szerint Damon karaktere a legérdekesebb, és nehéz minden egyes epizód során újat és újat mutatni a figurából, de mindemellett imádja a szexi rosszfiút alakítani.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.