Starity

Emily Deschanel édesanya lett

2011. szeptember 22. 11:11   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagy sikerű Bones sorozat főszereplője tegnap világra hozta első gyermekét.

hirdetés
Emily Deschanel édesanya lett

Emily Deschanel, a Bones sorozat éles eszű antropológusa tegnap világra hozta első gyermekét. A kisfiút Henry névre keresztelték. Az édesanya és a baba is jó egészségnek örvend.

Emily és férje, David Hornsby már nagyon várták a csöppség érkezését. A 34 éves színésznőt a terhesség sem viselte meg, sőt egy interjú során elmondta, hogy nagyon szereti ezt az állapotot, mert tele van a teste energiával.

„Imádok terhes lenni. Persze vannak dolgok, amik nehezebbek és nem szeretem őket, de ha belegondolok, hogy éppen mit csinál a testem, akkor csak e körül forog az agyam, és felpörgök. Látom a hasam, ahogy mozog, és ez elképesztő. A rúgásokról tudtam, na de a bukfencek” – magyarázta mosolyogva, az akkor még terhes hölgy.

Tegnap már a Twitteren is érkeztek a kommentek, többek között Emily kollégáitól is. David Boreanaz és T. J. Thyne is gratulált az új jövevényhez. A hírek szerint a pár nem csak egy gyermekkel szeretné leélni az életét, így lehetséges, hogy nem kell sokat várnunk a következő gólyahírre.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek