Starity

Lea Michele tanítana

2011. szeptember 23. 11:11   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Glee sorozat sztárja a harmadik évad végén távozik a sorozatból, azonban már most a visszatérésen gondolkozik.

hirdetés
Lea Michele tanítana

A Glee sorozat harmadik szezonjának a végén a jelenlegi diákok leérettségiznek a William McKinley középiskolában. Ezzel többek között, Lea Michele karaktere is búcsúzna a szériától. A lány azonban nem szeretne teljesen eltűnni, így már azon gondolkoznak, hogy milyen módon tudna visszatérni.

„Sok tervem van a sorozat után. Szeretnék a visszatérni a színpadra, vagy akár forgatni egy filmet, de terveim között szerepel, hogy visszatérek tanárként a Glee sorozatba” – mondta el a színésznő.

Lea már több szemszögből is végiggondolta, hogy Rachel Berry hogyan tudná folytatni a negyedik szezont. Az is felmerült már, hogy nem veszik fel az egyetemre, és végignézhetjük, hogy milyen megpróbáltatásokon megy keresztül.

Amerikában még csak most kezdődött el a harmadik évad, és a színésznő társaival együtt szeretné kiélvezni ezt az utolsó pillanatig.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek