Földműves szólt be Rihannának
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alderman Alan Graham észak-ír földjén forgatott Rihanna, akire a gazda azonnal ráparancsolt, hogy ne félmeztelenül járkáljon a birtokon, mert leállítja a forgatást.
hirdetés
A barbadosi énekesnő néhány napja vidéken kezdte el forgatni új klipjét, a We Found Love című számhoz, arra azonban nem gondolt, hogy az ottaniak nem nézik jó szemmel stílusát. Egy észak-ír földműves ráparancsolt Rihannára, hogy öltözzön rendesen fel, különben leáll a forgatás – számolt be a hírről a Blikk.
„Nem láttam helyénvalónak, hogy félmeztelenül szaladgáljon a környéken. Elbeszélgettünk, és úgy vettem észre, hogy megértette, mik a szokások ezen a vidéken. Kezet is fogtunk” – magyarázta később a föld tulajdonosa, Alderman Alan Graham, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem neheztel a tehetséges énekesnőre, de vannak fenntartásai.
Bevallotta, hogy megvethetik érte, de neki nem sokat jelent az, hogy ki is az a Rihanna, és igazság szerint nem is ismeri. Szerinte nem ártana, ha a fiatal énekesnő és a barátai megismernék az igaz Istent.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











