Vége Ashton Kutcher házasságának?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pillangóhatás sztárja a legújabb pletykák szerint megcsalta nejét, Demi Moore-t. Az ügyben már nyomozás is folyik.


Hollywoodban a megcsalásokról szóló pletykák csak úgy jönnek-mennek. Néhány hete még Jada Pinkett Smith és Will Smith házasságát tették tönkre a napilapok, most viszont Ashton Kutcher és neje a soros.
A Star magazin értesülései szerint a színész pénteken egy San Diegó-i nightclubban tartózkodott, majd egy 23 éves lány társaságában kötött ki. Az eset egyébként akkor történt, amikor Kutcher és Moore hatodik évfordulójukat ünnepelhették volna.
„Nagyon nem úgy nézett ki, mint aki évfordulót ünnepel” – nyilatkozta egy szemtanú az újságnak, ami már le is hozta szalagcímként, hogy a páros házassága befellegzett.
„Demi és férje különváltak, ugyanis házasságuk kudarcot vallott. Kapcsolatuk azért ért véget, mert Ashton sorozatosan csalta őt. Nagyon nehéz időszak ez számára” – olvasható a Star hasábjain.
Kutchert már korábban is hírbe hozták néhány emberrel, például a 21 éves Brittney Jonesszal, akivel a hírek szerint otthona kanapéján szeretkezett, míg neje Detroitban filmet forgatott.
„Nagyszerű szerető. Annyira kellemesen éreztem magam a karjaiban. Igazán édes pasas” – nyilatkozta a fentebb említett hölgyemény az egyik pletykalapnak.
A szakítást természetesen eddig egyik fél sem erősítette meg, az is előfordulhat, hogy csak a pletykagyárak indultak be újra.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.