Marcia Cross pályát módosít
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Született Feleségek sztárja a sorozat jelenlegi, egyben utolsó évadjának befejezése után a pályamódosítást fontolgatja.
hirdetés
Meglepő kiejelentést tett a napokban a Született Feleségek sorozat Bree-jét megformáló, Marcia Cross. Állítása szerint unja már a Los Angeles-i nyüzsgő életet, és komolyan gondolkozik a pályamódosításon.
A színésznő a nagy sikerű sorozat forgatásának megkezdése előtt szerezte meg diplomáját pszichológiából, és most úgy érzi, szívesen elkezdené a praktizálást. A barátai szerint Marcia mindig is imádta az emberek lelkét fürkészni, de mikor megkapta Bree szerepét, úgy döntött, vár még pár évet a váltással. Az ok nagyon egyszerű volt. A Született Feleségek-sorozat biztosította számára az anyagi jólétet, és így már csak kedvtelésből, ingyenesen is tarthat majd terápiákat.
A színésznő is rászorult már szakember segítségére a húszas évei elején, miután egy fájdalmas szakításon esett át. A kezelések után döntött úgy, hogy szeretné mélyebben felfedezni ezt a területet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
10 évet töltött a sorozattal.
Több beceneve is van.
Igyekszik távol tartani az őrülettől.
13 éves volt, amikor így döntött.
Fontos dátum közeledik az életükben.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Tiszta a párkapcsolati státuszát.
Új fotók is érkeztek.











