Demi Lovato autót lopott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato visszaemlékezett, mi volt az, amivel a legnagyobb bajba keveredett.
hirdetés
Demi Lovato különleges interjún vett részt. Interjúztatói ugyanis saját rajongói voltak. A VH1 kiválogatott pár, a rajongók által beküldött kérdést, amire aztán Demi válaszolt is.
A lány bár még csak 19 éves, rengeteg dráma volt már életében. Azonban most egy eddig mindenki számára ismeretlen tettéről számolt be.
Pete nevű rajongója azt a kérdést tette fel, hogy mi volt az a tette, amivel legjobban felingerelte szüleit. Az énekesnő váratlan választ adott: „Egyszer, amikor 13 éves voltam, elvittem a kocsit – kezdte nevetve a lány. – Elloptam az autót! Elindultam, hogy hazavigyem a barátaimat, körülbelül hajnali fél ötkor. Iszonyú nagy bajba kerültem. Amikor hazaértem, az apukám az ablakban állt, egyszál alsónadrágban. Az anyukám meg ordibált, hogy rám hívja a zsarukat.”
Annyi biztos, hogy ezt még a legnagyobb rajongói sem gondolták volna Demiről. Mindenestre örülünk, hogy semmi baja nem esett az akkor még jogosítvánnyal nem rendelkező lánynak.
A beszélgetés alatt Demi albumáról is beszélt. Megtudhattuk, hogy következő kislemeze a Who's That Boy lesz, ami az Unbroken és a Fix a Heart mellett az egyik kedvence a lemezről.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Nem zavartatták magukat.
Már nem kell a régi barátainak.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Elárulta, miért döntött így.











