Starity

Kristen Stewart önző és nem tárulkozik ki

2011. október 06. 10:10   |   Szerző: SugarGirl

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kriste Stewart a brit GQ magazinnak adott interjújában elárulta, miért nem szeret barátjáról, Robert Pattinsonról beszélni.

hirdetés
Kristen Stewart önző és nem tárulkozik ki

Közel három éve próbálja kideríteni a nagyvilág, hogy mi folyik Kristen Stewart és kollégája, Robert Pattinson között. A két színész mindig is gyanúsan viselkedett, de tagadták, hogy szorosabb kapcsolatot ápolnának a barátságnál. Végül tavaly tavasszal, közel 2 év titkolózás után ismerték be, hogy valóban egy párt alkotnak. Azonban kapcsolatukról továbbra sem beszéltek előszeretettel, így folyton a szakításukról szóló pletykákkal volt tele a sajtó. Nemrég ismét felmerült, hogy Robert véget vetett kapcsolatuknak, ugyanis megunta barátnőjét. Kristen azonban most mindent tisztáz, és azt is elárulja, miért okoz neki gondot, ha kapcsolatáról kérdezik.

Kristen az utóbbi hetekben feltűnően sokat látogatta az Egyesült Királyságot. Őt választották a brit GQ magazin novemberi címlaplányának is. Az újságnak meglepően szokatlan információkat sikerült kicsalnia a lányból.

„Izgatott vagyok, hogy végre jobban megismerhetem az országot, ugyanis a barátom angol” – kezdeményezte a beszégetés a színésznő. Ez azért is nagy dolog, mert Kristen most először emlegette Robertet a barátjaként.

Azonban amikor ezt az interjúztató is észrevételezte, Kris rögtön zavarba jött, és mentegetni kezdte magát. „Sose mondtam volna ezt, ha tudom, hogy ez már az interjú része. Igen, tudom, hogy ez az első alkalom. De az életem legtöbb részére olyan egyszerű rágúglizni. Úgy értem, az életem legtöbb része olyan nyílvánvaló” – majd folytatta – „De a legtöbben nem ismerik fel, hogy ez a téma mennyire nagy dolog. Nos, ez egy nagy dolog. Még most is, az, hogy én erről beszélek, az is egy nagy dolog. Az emberek erre általában azt mondják, hogy »Jaj, Istenem!«, de még mindig van ötven százalék esélye, hogy szakítunk.”

„Nem mintha fénék ettől. – folytatta, tőle szokatlan bőbeszédűséggel – Ez csak egy olyan megszokásom. Önző vagyok. Olyan vagyok, hogy »Ez az enyém!«. Szeretem megtartani azt, ami az enyém. Ez egy vicces játék, de egyben nagyon nehéz is. Mindig azt mondom magamnak, hogy semmimet nem adom oda másoknak, mert nekem abból semmi előnyöm sem származik.”

Bár azt nem jó hallani, hogy a mindig szerénynek hitt színésznő ennyire irigy, az jó hírnek számít, hogy ennyire ragaszkodó típus, és hogy még mindig boldog párkapcsolatban élnek Robbal.

A riport folyamán a 21 éves lány jövőbeli terveiről is beszélt. „Garantálom, hogy nem számít mikor megyek férjhez és lesz gyerekem, az emberek rögtön tudni akarják majd, hogy mi a neve a picinek. De én évekig nem fogom elárulni. Ezt akarom tenni. Úgyis ki fog derülni, de biztosan nem én fogom elárulni. Igazán idegesek lesznek, hogy rákérdeznek, de én csak azt mondom, hogy nem! Néha bennem is felébred a vágy, hogy elkotyogjak dolgokat, de megtanultam lakatot tenni a számra. Most, hogy ráébredtem, hogy az egész világ figyel. Talán ezért nézek ki olyan szerencsétlenül az interjúk közben. Vagyis most, hogy elmondtam, hogy titkolózom, sajnos sokkal ügyesebbnek kell majd lennem ebben. De én azért örülök, hogy nem egy vagyok azok közül a színésznők közül, akik akárkinek képesek kitárulkozni.”

Mi még mindig teljes sokkban állunk, hogy Kristen Stewart ennyire bőbeszédű és őszinte volt a beszélgetés folyamán. Általában félénken viselkedik, és sokszor kitér a kérdések elől. De ahogy ő is mondta, ő nem az az ember, aki fűnek-fának elhordja bánatát, és ez így is van jól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek