Starity

Folytatódik a Ragyogás

2011. október 15. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hír immáron hivatalos: Stephen King folytatja 1977-es remekművét, a Ragyogást, amelynek főhőse az egykori házmester fia, Danny lesz.

hirdetés
Folytatódik a Ragyogás

A horror királya ugyan két évvel ezelőtt ejtette el az első információmorzsákat a Ragyogás folytatásáról, mostanra már hivatalossá vált, hogy megjelenik a folytatás, mégpedig Álomdoktor címmel.

2009. november 19-én, Torontóban beszélt először Stephen King az Álomdoktorról, miközben A búra alatt című regényét promotálta. Még akkor elmondta, hogy a kötet az 1977-es Ragyogás folytatásaként láthat napvilágot, a történet pedig az egykori pszichopata házmester – akit az 1980-as filmben Jack Nicholson játszott – kisfiáról, a napjainkban a negyvenes éveiben járó, New York Cityben lakó Danny Torrance-ről fog szólni, aki jelenleg egy kórház elfekvő osztályán ápoló, s nem mellesleg a betegeket segíti a halálba – idő előtt.

Az azonban nem volt biztos, hogy mikor jelenik meg az Álomdoktor, hiszen e regény, illetve a Setét Torony nyolcadik része is előkészületi stádiumban volt akkoriban. King a hivatalos oldalán közölt szavazással kérdezte meg rajongóit, hogy melyiket szeretnék a kezükben tartani hamarabb, s az Álomdoktor mindössze 49 (összesen 8561) szavazattal nyerte meg a versenyt 2009. december 31-én.

A Geroge Mason Egyetemen tartott felolvasásakor derült ki, hogy a főhős Danny lesz, s az is kiderült, hogy a Mestert nem hagyta hidegen napjaink vámpírörülete sem, hiszen a felolvasott részben Danny egy csapat pszichopata vámpírral találkozik.

A könyv megfilmesítéséről nincsenek információk, viszont a 21 évvel ezelőtti filmben az Álomdoktor főszereplőjét, az akkor 7 éves Danny Lloyd játszotta – így arra is lehet esély, hogy majd' két évtizeddel később ismét ő formálhassa meg a karaktert.

Stephen King hivatalos oldalán szeptember végén még az volt látható, hogy jelenleg is dolgozik a könyvön, ám a Setét Torony nyolcadik részének megjelenése 2012 tavaszára van írva, tehát legkésőbb eddig kiadhatják az Álomdoktort.

Stephen King felolvasása a George Mason Egyetemen

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek