Scarlett Johansson túl szexi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A szőke szépséget kikosarazta a egy filmrendező, mert már eddig is túl sokat mutatott meg testéből.


A jövő év elején érkezik a magyar mozikba a The Girl with the Dragon Tattoo című film, amelynek főszerepében akár Scarlett Johanssont is láthattuk volna Rooney Mara helyett. A hölgy azonban túlságosan szexisnek bizonyult Lisbeth Salander karakterének megformálására.
David Fincher, a film rendezője úgy véli, hogy a színésznő tökéletes alakítást nyújtott a meghallgatáson, de ennek ellenére, szerinte az emberek nem kíváncsiak rá, hogyan dobja le a ruháit.
„Nézd, láttunk csodálatos embereket. Scarlett Johansson tökéletes volt. Nagyszerűen alakított, mondhatom. Van azonban valami hiba Scarlettben, mégpedig az, hogy már nem várod hogy ledobja a ruháit. Megpróbálom elmagyarázni. Salander karakterének olyannak kell lennie, mint E.T. volt. Ha a film előtt ott is megjelentek volna az E.T. figurák, akkor senkit nem nyűgözött volna le.” - próbálta szavakba önteni a gondolatait David egy magazinnak.
A rendező egyébként azt is bevallotta, hogy retteget attól, hogy nem találják meg a tökéletes színésznőt a szerepre. A végén már azt hitték nem is létezik, és ekkor jelent meg a Rémálom az Elm Utcában című filmből ismert Rooney.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.
Együtt érkeztek egy eseményre.