La venganza novembertől a Sorozat+on
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
November 7-től a Sorozat+ vetíteni kezdi a Gabriela Spanic, Catherine Siachoque és José Ángel Llamas főszereplésével készült sorozatot.
hirdetés
A 2002-es telenovella Gabriela Spanic első telemundós sorozata volt, mely hazánkban A bosszú címen fog futni november 7-től, a 20.20-as idősávban.
A telenovellában Gabyn kívül számos ismerős arccal találkozhatunk. A fő gonoszt Catherine Siachoque alakítja majd, akit már láthattunk a Sivatag szerelmeseiben, a Második esélyben, Csajok, szilikon, ez lesz a paradicsom!-ban is. A férfi főhőst José Ángel Llamas személyesíti majd meg a képernyőn, de a történetben szerepet kapott Natasha Klauss, akit a Zorróból ismerhetünk, valamint Jorge Cao is.
A történet szerint megismerhetünk egy bokszolónőt, akit egy nap halálos ütés ér a ringben, és ezzel egy időben meghal egy másik nő is, Helena, aki az esküvője napján rajtakapja férjét, Luis Miguelt saját testvérével, és ezért szívrohamot kap. A két nő lelket cserél, ezáltal Helena esélyt kap, hogy bosszút álljon rosszakaróin.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fény derült arra, ki volt a szerencsés.
Félmeztelen képet osztott meg.
Megvolt az utolsó csepp a barátságuk végének poharában?
Kapu Tibor és Erdélyi Tímea egy párt alkot?
Nagyon szerelmes a híresség.
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Megbetegedett a forgatáson.
Máris egy újabb kapcsolat a láthatáron.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Harmadik gyermekét várja.











