Starity

Csokit halottként látnák szívesen!

2011. október 26. 15:03   |   Szerző: TV2

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Baleseti halottként szívesen látná a sorozatban Csokit a Jóban Rosszban producere, a lényeg, a fiúnak ne kelljen kinyitni a száját.

hirdetés
Csokit halottként látnák szívesen!

Majka a napokban úgy értesült, az ÖsszeEsküvők szépfiúja, Csoki szívesen színészkedne, ezért a Küzdelem napján eljátszatott vele egy rövidke jelenetet, amit aztán levetítettek a Jóban Rosszban producerének, aki az Esküdjben elemezte a fiú tehetségét.

„Az a baj, hogy egy értelmes mondatot nem mondott. Ez alapján a tehetség alapján, amit láttam, így elsőre amit biztosan ígérhetnék, mivel kórházsorozat vagyunk, bármikor lehetne baleseti halott” – értékelte Nagy Tamás a látottakat.

A testi adottságok mindenesetre rövid ideig feledtethetik a beszédkészség hiányát, legalábbis statisztaként. „Egyéb betegségeket is ki tudnék neki találni. Az a lényeg, hogy ne tudjon beszélni: például súlyos szájzár. Mondjuk a női nézők szeretnék, mert kidolgozott teste van. Lehetne sérült chippendale fiú, női fehérneművel a szájában” – vázolta fel Csoki színészi pályájának jövőképét a TV2 napi sorozatának producere.

Fotó: TV2

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek