Kristen Stewart nem volt mindig népszerű
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Twilight sztárja elmesélte, hogy egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek az iskolában.
hirdetés
Kristen Stewart a Twilight-filmek kapcsán hatalmas népszerűségre tett szert, férfiak milliói hevernek a lába előtt, és persze nincs szűkén a szerepajánlatoknak sem. A fiatal sztár azonban nemrég elmondta, ez nem volt mindig így.
„Mire elkezdtem a gimnáziumot, volt pár film, amiben szerepeltem, így menő is lehetettem volna, de valahogy nem voltam az – meséli a Twilight Bellája. – Igyekeztem lazának tettetni magam, és úgy tenni, mintha nem érdekelne semmi, de nagyon ideges voltam. Minden délután gyomoridegem volt, ameddig nem volt kész a házi feladatom, és nem szerettem kiállni feleni az osztályom elé. Amikor sikerült leérettségiznem, úgy éreztem magam, mint akit kiengedtek a kriptából, miután élve eltemették.”
Kristent a Hajnalhasadáson kívül láthatjuk majd még szerepelni, hisz a modern Hófehérke történetében szerepel hercegnőként, aki szembeszáll gonosz mostohájával – akit Charlize Theron alakít.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.











