Starity

Veszélyben Justin Bieber hangja

2011. november 02. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Justin Bieber a világ egyik legismertebb tinisztárja, meghódított már több ezer szívet, ám úgy tűnik, az énekest mostanában cserben hagyja a hangja.

hirdetés
Veszélyben Justin Bieber hangja

Justin Bieber menedzsere elmondta, hogy az énekes már nem olyan, mint évekkel ezelőtt, mostanában ugyanis problémák akadtak a hangjával. Már nem tudja úgy elérni a magasabb hangokat, mint régen – derült ki, amikor Mariah Carey-vel vette fel duettjét.

„Megerőltető volt Justin számára elénekelni az All I Want For Christmas című dalt Mariah Carey-vel, talán egy évvel ezelőtt még ment volna neki” – mondta a sztár menedzsere, Scooter Braun.

Justin Bieber új lemeze nem egy tipikus karácsonyi album lesz, hiszen megmutatja, hogy ő már nem az a kisgyerek, akit megismert a világ. Felnőtt, és ezzel együtt a hangja is megváltozott” – mondta Steve Bartels.

Nos, a kanadai énekesnek nem kell félnie abban az esetben sem, ha hangja cserben hagyja, ugyanis bizonyított már a CSI-ban is, most pedig úgy hírlik, a Nyomorultakban kapott szerepet Anne Hathaway mellett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek