Robert Pattinson mindenkit lenyűgöz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Noha a Hajnalhasadás első része most arat a mozikban, Pattinson máris az új filmjével van elfoglalva.


A Remember Me után Robert most újabb filmben mutatja meg, hogy nem csak Edward szerepét tudja eljátszani. A produkció nem más, mint a Cosmopolis. A színész a forgatásokon rengeteg embert lenyűgözött tehetségével, köztük a rendezőt is, aki csupa jó dolgot mesélt a tinik kedvenc vámpírjáról.
„Úgy éreztem, ő az a srác, aki nekünk kell. A Twilight-rajongók nem látták a Kis hamvakat. Talán az Emlékezz rám című filmet megnézték, de nem biztos. Tényleg, ő fantasztikusan szenzációs, én mondom nektek. Nagyszerű színész, de ez nyilvánvalóan látszik a filmjeiben” – mondta David, a rendező.
Azt is megtudhattuk az interjú során, hogy a Cosmopolis világa nagyon eltér az Alkonyatétól: „Ez egy szokatlan ugrás a számára, ő maga mondta. Ijesztő és teljesen új, hiszen az egész film róla szól, ő szerepel minden jelenetben. Ez félelemetes neki, de mint színész, nagyon jó” – tette hozzá Cronenberg.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Új fotó a két hírességről!
Így áll jelenleg a kapcsolatuk.
Kifejtette véleményét az énekesnő.
Ismét elvitték a legédesebb pár címét.
Európában nyaral a két híresség.
Megjelentek a The Eras turné egyik állomásán.
Nem győz posztolni róla.
Nem mutatkoznak együtt sokat.