Starity

Gyönyörű klippel rukkolt elő BoA

2011. november 23. 19:07   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Milestone című japán balladájához BoA egy csodálatos kisfilmmel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A kislemezre már minden rajongó vár, hiszen hosszú kihagyás után ez BoA első zenei megnyilvánulása.

hirdetés
Gyönyörű klippel rukkolt elő BoA

December hetedikén jelenik meg BoA új japán kislemeze, és már két napja mindenki számára elérhető legújabb klipje, melynek elején a koreai énekesnő egy elhagyatott előadóteremben látható, de megfordul Japán nagyvárosaiban is, a végén pedig egy háztetőn énekel, és a háttérben lenyugvó nap az egész jelenetet gyönyörűvé teszi.

Csodálatos karrier áll BoA mögött, hiszen idén ünnepli debütálása tizedik évfordulóját. Legelőször 2000-ben hallhattunk róla, amikor zenei karrierjéhez látott neki, majd rá egy évre már a tengerentúli promócióján dolgozott.

Hamarosan már lehet kapni a boltokban a Milestone DVD-változatát is, melyben egy dokumentumfilm is található BoA tízéves karrierjéről.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek