Egyedül maradt Weisz Fanni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mesébe illő sikerek és szerelem után némi árnyék is vetült Fanni oldalára: nemrég ugyanis szakított kedvesével, Lázárral.
hirdetés
Weisz Fanni, a siket szépségkirálynő már meghódította szónoklataival és eredményeivel az országot. Rengetegszer kampányolt a siketekért és problémás gyerekekért. Modellként is nagyon keresett lett, illetve a szerelemben sem volt hiánya: kedvese, Lázár térden állva kérte meg a lány kezét.
Azonban a románc kettejük között nem tartott örökké: Fanni nemrég nyomós okkal szakított párjával. A Bors magazin a szépség egyik barátját kérdezte meg a dologról.
„Fanni egy ideje úgy érezte, számos dolgot másképp látnak Lázárral, és intelligens, felnőtt ember módjára meg is beszélték ezeket. Az is bántotta, hogy érzése szerint túl sokszor ő volt az eszköz, hogy párja zenekara megjelenhessen az újságokban. Ennek ellenére is békében és tisztelettel váltak el egymástól” – nyilatkozta a barát a magazinnak.
Fanni ezt a hírt nem cáfolta, de nem is akart nyilatkozni róla.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Meglepő dolgot árult el.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.











