Starity

Zaklatják Sarka Katát

2011. december 08. 10:10   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A határozott elutasítások ellenére is zaklatja egy rajongója Hajdú Péter feleségét. Az ostromló ráadásul egy újságíró, aki nem hajlandó tudomásul venni a kikosarazást.

hirdetés
Zaklatják Sarka Katát

Sarka Kata hiába igyekszik úgy élni és öltözködni, ahogy egy kétgyermekes családanyához illik, így is folyamatosan udvarolganak, bókolgatnak neki és rajongói levelek tömkelegét kapja nap mint nap. Persze hiába nem viselkedik kihívóan, elbűvölő szépségét nem tudja elrejteni, a korábban készült fotósorozatain pedig a takargatnivalóit is közszemlére tette már.

Vannak olyanok, akik tolakodó módon, úgy nyomulnak Katára, mintha szabad lenne, és tudomást sem vesznek Hajdú Péter létezéséről. A legarcátlanabb rajongó már két éve nem hajlandó lekopni, pedig a kétgyermekes anyuka már férjét is ráuszította.

„Két éve került elő, sok levelet írt nekem. Először kedvesen utasítottam vissza, később határozottan megkértem, hogy ne udvaroljon, de mintha meg sem hallotta volna. Ebbe az ügybe már kénytelen voltam Petit is bevonni,mert a pasas ijesztően erőszakos volt. A férjem beszélt vele, ő de nem állt le. Bementünk a szerkesztőségbe, ahol dolgozik, és beszéltünk a főnökével is, de úgy tűnik, ennek sem lett hatása. A napokban megint előkerült, amitől nagyon rosszul érzem magam. Volt már egy nő, aki zaklatott minket, úgy látszik, most ez az alak is erre az útra lép. Nem tudom, mi lesz, de biztos vagyok benne, hogy Petivel közösen kitalálunk valami megoldást. Ha kell, karhatalommal tartatjuk távol a családunktól”nyilatkozta a Borsnak az egykori modell.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek