Starity

Lefoglalták Wolf Kati tiltott tárgyait

2011. december 08. 11:11   |   Szerző: prézli

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Wolf Katinál tiltott tárgyakat találtak a reptéren, amiket azonnal elkoboztak tőle.

hirdetés
Lefoglalták Wolf Kati tiltott tárgyait

Az énekesnő nem utazni szeretett volna, hanem fellépni ment a Liszt Ferenc Repülőtérre. Azzal azonban nem számolt, hogy a biztonságiak az ő holmiját is átkutatják. Katinál gázspray-t és bicskát találtak, amiket azonnal elkoboztak tőle, és a jegyzőkönyv felvételét sem kerülhette el.

Az egykori x-faktoros értetlenül áll az eset előtt. A Blikknek elárulta, hogy a gázspray elvétele volt számára a legkellemetlenebb: „Az X-Faktor óta magamnál hordom. A férjemtől kaptam, amikor elkezdtem késő éjjelente hazajárni. Azt mondta, hogy nagyon félt, annak ellenére, hogy mindig van velem egy sofőr. Elindulás előtt rá is szokott kérdezni, hogy ugye eltettem? És ha táskát cserélek, kifejezetten figyel rá, hogy átkerüljön. Őt megnyugtatja, ha ő már nincs velem, talán akkor is meg tudom magamat védeni. De bevallom, el nem tudom képzelni, hogy előveszem, és lefújok valakit.”

Habár legújabb, Vár a holnap című videoklipjét is ugyanitt forgatták le, és ugyanilyen intézkedésen kellett átesniük, akkor az említett tárgyak nem voltak nála, így ezért sem tudta, hogy ezeket nem szabad magánál tartania.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek