Starity

Megvált ruháitól Zac Efron

2011. december 09. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A High School Musical sztárja megmutatta új oldalát, amikor csaknem háromszáz ruhadarabot adományozott egy szervezetnek saját ruhatárából.

hirdetés
Megvált ruháitól Zac Efron

November 23-án Zac Efron részt vett egy találkozón, ahol büszkén pózolt a fotósoknak, miközben átadta a Children’s Resource Network nevű szervezetnek azt a háromszáz pólót, nadrágot és egyéb kiegészítőt, melyek saját ruhatárából valók.

A színész interjút adott az egyik magazinnak, és elmondta, nem érti azokat a sztárokat, akik ruhaneműiket árverésre bocsátják, hiszen ezzel a szegény gyerekeknek és fiataloknak nem sokat segítenek. Úgy véli, sokkal meghittebb személyesen és ingyen felajánlani ezeket az öltözékeket, hiszen így látszódik, hogy szívből és önzetlenül cselekszel.

„Odajött hozzám, bemutatkozott, én pedig visítottam, mint egy tizenhárom éves kislány. Nagyon barátságos és hihetetlenül udvarias volt” – mesélte az esemény szervezője, Lisa Rey.

Az alapítvány egyébként szegény gyerekeknek segít az öltözködésben, valamint a beiskoláztatásban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek