Patai Anna újra a színházban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Patai Anna, a Megasztár eddigi legfiatalabb versenyzője már negyedik musicalszerepét tudhatja magáénak a tehetségkutató óta.
hirdetés
A Megasztár nagy sikert hozott Patai Anna számára, ugyanis sorra kapja meg a jobbnál-jobb musicalszerepeket. A Madách Színház új darabjában, a Marry Poppinsban a kislány, Jane bőrébe bújhat.
„Nagyon örülök, mert szeretem ezt a darabot. Kétfordulós válogató volt, öt dalt és egy prózai részt kellett megtanulni, volt egy kisebb koreográfia is, szóval rendesen meg kellett küzdeni a szerepért, de szerencsére sikerült” – mondta a Blikknek a kislány, aki azt is elárulta, hogy nemsokára egy komolyabb hangvételű dallal is előrukkol majd.
Anna jelenleg is magántanuló, sok fellépése van és énektanárhoz is jár, valamint színitanodás lett az iskolában, így nem csoda, hogy nagyon élvezi jelenlegi életét és az alakuló karrierjét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











