Kirabolták Lindsay Lohant
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnőt Hawaii utazásán fosztották meg táskájától, fontos irataitól és rengeteg készpénztől.
hirdetés
A kábítószer- és alkoholproblémákkal küzdő sztárt már többször börtönbe zárták vagy közmunkára ítélték. A sok bírósági tárgyalás mellett vágyott a kikapcsolódásra, így elutazott Hawaii szigetére, ahol kirabolták.
Laie városában engedte ki a gőzt, ahol egy házibuliba is betévedt. A szemtanúk szerint nem fogyasztott alkoholt, de eszébe jutott, hogy táskáját kocsijában felejtette, s mire kiért a parkolóba, annak nyoma veszett. A tolvaj gazdagabb lett Lindsay ötezer dollárt érő Chanel táskájával és annak tartalmával, ami rengeteg iratot (köztük az útlevelet is), és nem kevés készpénzt rejtett. A bírósági nyilatkozat is eltűnt, amely kimondta, hogy az énekesnőt szabadon elutazhat a szigetre.
Komoly bajba kerülhetett volna a botrányhősnő, ugyanis az iratok nélkül nem tudott volna visszautazni, márpedig ma újabb jelenése lesz a bíróságon, ahol ha nem jelenne meg, akár rács mögé is zárhatnák. Szerencsére a táskát egy 25 éves nő időközben megtalálta – „mindössze” tízezer dollár híján.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
Nem igazán sikerült a szervezés.
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
A színésszel 2010-ben váltak el.
Brutális gyilkosság történt.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.











