Megjelent a Gym Class Heroes legújabb klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gym Class Heroes újabb videoklipet adott ki. Vajon ez is olyan sikeres lesz, mint a Stereo Hearts?


A Gym Class Heroes december 9-én töltötte fel legújabb videoklippét Ass Back Home címmel saját VEVO-csatornájára, melyet a Neon Hitch közreműködésével készített.
A népszerű bandának ebben az évben már több, milliós nézettségű kisfilmje jelent meg, mint például a Stereo Hearts, amit Adam Levine-nel készítettek. A banda, úgy tűnik, nagy sikereket ért el ebben és a tavalyi évben is. A klip viszont már a második kiadás, ugyanis az elsőben nem a banda szerepelt, hanem anonim szereplők.
Az együttes frontembere, Travie McCoy így nyilatkozott: „Ez az elmúlt egy év eddig nagy sikereket hozott a bandának. Olyan tehetséges emberekkel dolgozhattunk, mint Adam, vagy egy még nem felfedezett bandával, a Neon Hitchcsel. Azt reméljük, a The Papercut Chronicle II olyan sikereket fog elérni legalább, mint az első kiadás, vagy többet.”
A banda teljes erejét beleadva egy remek évet fog ezáltal lezárni, de remélhetjük, hogy a következő év is sikerekben gazdag lesz nekik.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.