Starity

Dilis nyomozók a Universalon

2011. december 27. 14:02   |   Szerző: Atina21

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két szupersorozatot tűz a műsorára a Universal Channel. A Psych – Dilis detektívek és a Monk – Flúgos nyomozó ezúttal e csatornán derítik fel a bűnügyeket.

hirdetés
Dilis nyomozók a Universalon

A Psych – Dilis detektívek (Psych) amerikai krimisorozat még 2006-ban indult el világkörüli útjára. A széria nem az a tipikus krimi, hanem kicsit viccesen fogja fel a dolgokat, de természetesen azért komolyan vesznek minden ügyet.

Főszerepében James Roday áll, és egy olyan fickót alakít, aki különleges megfigyelőképességének köszönhetően rögtön feltűnik az embernek, és természetesen a rendőrség hatókörébe is bekerül. Mindezt persze látnoki képességnek állítja be, és mindenki be is veszi, kivéve édesapját, aki tudja, hogy fia csak becsapja az embereket. Igaz, így is megoldja az ügyeket. Shawn apját Corbin Bernsen játsza, akit már több filmben is láthattunk.

A sorozatot a csatorna az első évadtól vetíti, bár Amerikában már a hatodik szezont kezdték meg. A későbbi részekben olyan hírességek fordultak meg, mint Cybill Shepherd, Cary Elwes, Rachael Leigh Cook vagy Kevin Sorbo.

A másik széria a Monk – Flúgos nyomozó (Monk), mely 2002-ben indult el Amerikában, ahol óriási sikereket ért el. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nyolc évadot élt meg, és számos díjat söpört be. Ez sem mondható annak a kriminek, amit eddig megszokhattunk, ugyanis Adrian Monk sem egy mindennapi nyomozó. Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy igazából nem is detektív, csak a rendőrség segítségére van. Ráadásul a viselkedése is hagy némi kívánnivalót maga után, mivel mérhetetlen rendmániában szenved, és ez olykor mulatságos és idegesítő helyzetekbe sodorja hősünket.

Ebben a sorozatban is számos sztár megfordult: Hector Elizondo, Melora Hardin, Virginia Madsen, Casper Van Dien vagy Craig T. Nelson. A Monk és a Psych is 2012. január 2-ától lesz látható hétköznap esténként egymás után, ugyanis az első 19.20-kor, a második pedig 20.20-kor veszi kezdetét.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek