Starity

Peller Mariann apácának állt

2012. január 16. 11:11   |   Szerző: Red Lemon

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismerős arc bukkan fel tavasszal a Csillagvirág Klinikán. Peller Mariann most egy számára merőben új területen mutatkozik be, ugyanis egy fogadásnak köszönhetően rövid szerepet kapott a Jóban Rosszban sikersorozatában. Mariann ráadásul a sármos Tamás atya oldalán, apácaként lesz látható a TV2 képernyőjén.

hirdetés
Peller Mariann apácának állt
Fotó: Red Lemon Média

Peller Mariann tavaly nyáron gondolni sem merte, hogy kolléganője fogadása egy új televíziós munkához juttatja majd, pedig így történt.

„Hudák Anita kolléganőm fogadott Nagy Tamás producerrel tavaly nyár elején, hogy kit talál el az a bizonyos golyó a sorozatban. Anita nyert és bármit kérhetett. Nagy rajongója Száraz Dénesnek, így Tamás atya oldalán apácaként láthatnak majd minket a nézők egy rövid epizódszerepben” – árulta el Mariann. – „Nagyon jól éreztem magam a forgatáson. Először izgultam, hiszen ez egy merőben új feladat, új kihívás. A stáb nagyon kedves és befogadó volt, a sminkesektől kezdve a rendezőkön át, mindenki nagyon odafigyelt ránk, úgyhogy könnyű volt belerázódni” – tette hozzá a műsorvezető.

Peller Mariann nem teljesen új közegbe érkezett, hiszen a vele egy jelenetben szereplő színészeket már ismerte a forgatás előtt.

„Szabó Zsófival, Tóth Rolanddal és Száraz Dénessel forgattam, nagyon édesek voltak, igaz, mindegyiküket ismertem már korábbról. Rolanddal sokat dolgoztunk együtt a rádióban, a testvéremnek például ő mutatta be a férjét. Zsófival főleg összejöveteleken találkoztunk eddig, emlékszem az első alkalommal azt mondta nekem, hogy mennyire szimpatikus vagyok neki, és ezzel én is így vagyok. Dénest szintén a testvéremen keresztül ismerem, mert egy iskolába jártak. Nyomon követtem a pályafutását, nagyon tehetséges színésznek tartom. Eddig csak köszönő viszonyban voltunk, viszont most nagyon kedvesen, puszival és öleléssel köszöntött” – mondta Mariann, aki hálás kolléganőjének, amiért új élményekkel gazdagodhatott a nyertes fogadásnak köszönhetően.

Azonban hogy miért és hogyan kerülnek Tamás atya paplakjába az apácák és milyen felfordulást okoznak Csillagkúton, az csak a Jóban Rosszban legújabb epizódjaiból derül ki!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek