Starity

Szerelmes klippel jelentkezik az Eisblume

2012. január 16. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent a német csapat első 2012-es videoklipje, a Für immer, mely az új album előfutára is egyben.

hirdetés
Szerelmes klippel jelentkezik az Eisblume

Január 10-én került fel a legnagyobb videómegosztóra, azon belül is az Eisblume hivatalos VEVO-csatornájára a német együttes legújabb kislemezének videoklipje. A Für immer (Örökké) névre keresztelt dalhoz készült kisfilmet még jóval december előtt forgatták, ám a stúdióbeli munkálatok az ünnepeknek köszönhetően elhúzódtak.

A Für immer egy szerelmes ábrándozást jelenít meg, mely mondhatni, mindennapos téma. A klip természetesen illik a zenekar sötét és hűvös hangulatához, hiszen az iskola mellett egy elhagyatott rét, majd egy kihalt erdő a helyszín. Természetesen az énekesnő, Ria Schenk egyedüli megjelenése, valamint fagyos öltözéke is hozzájárul a komor hangulathoz.

Az Eisblume legújabb dala az új korong előfutárának is tekinthető, hiszen az Ewig címet viselő stúdióalbum, melyen egészen 2011 végéig dolgoztak, január 27-én kerül a boltok polcaira.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek